HTML

Betiszk-suliblog

Egy suli élete.A Belvárosi TISZK kereskedelmi, gazdasági, ügyviteli szakmákat tanuló diákok élményei-irományai.

Friss topikok

Címkék

Timi az Educatio-n

2012.02.10. 13:57 Betiszk

Educatio

Jó volt látni, amikor megérkeztem a Stadionokhoz, hogy mennyi diák, tanár és szülők várják, hogy megnyissa kapuit az Educatio kiállítás. Először meg is ijedtem, hogyan  fogunk bejutni mint kiállítók, aztán egy hátsó bejárathoz küldtek, és egy karszalaggal gazdagabban bejutottam a kiállításra. A kinti tábla segítségével megtaláltam a standunkat, majd a kipakolás után kezdődött a munka és a szórakozás.

Egy kis szórólapozás után, elindultunk osztálytársammal körülnézni. A csarnok szélén kezdtük a nézelődést. Jobbnál jobb és szebb standokat láttunk. Elsőre a Miskolci Egyetem standját néztük meg, mert a sok bögre felkeltette az érdeklődésünket. Persze meg is kérdeztük, hogy lehet hozzájutni egy ilyen promóciós termékhez, és nagy meglepődésünkre, csak ki kellett tölteni egy papírt. :) Majd egy bögrével gazdagabban, továbbmentünk. A következő állomás a Semmelweis Egyetem standjai voltak. Rengeteg érdekes dolgot láttunk és hallottunk, és szintén egy nagyon klassz promóciós tárgyat találtunk, ami egy kék, fecskendő formájú toll volt.

Sok kifejezetten feltűnő és nagy standot láttunk. Köztük volt a Budapesti Gazdasági Főiskola, Dunaújvárosi Főiskola, Nyugat-magyarországi Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szent István Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem. Ezek a standok voltak a legvonzóbbak a látogatók számára.

Csábították az illatok is a vendégeket. Volt olyan kiállító, aki palacsintát sütött, volt, amelyik parmezános tésztát főzött, és akadt amelyik csokoládé szökőkúttal hívogatta az érdeklődőket. Sok érdekes és szórakoztató ötlettel és programmal várták a látogatókat.

A mi standunk!

Nehézkesen indult a reggel, majd egyre több és több érdeklődő fedezte fel a mi kis standunkat. Rengeteg szórólapot és naptárat osztottunk ki minden érdeklődőnek. A tájékoztató lapjainkat folyamatosan pótolni kellett, mert sokan érdeklődtek az OKJ-s képzéseink iránt. Főleg, hogy kell mindig egy „B” tervnek is lenni, mert ha a főiskola nem sikerül, akkor a legtöbben OKJ-s képzésekre jelentkeznek.

A látogatók körében a legnépszerűbb szakmák a Logisztikai ügyintéző, a Kereskedelmi ügyintéző, az Üzleti szakügyintéző voltak. A látogatókat, a stand körüli jó hangulat és a rengeteg színes képzés csábította.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://betiszk.blog.hu/api/trackback/id/tr324090131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása