A suli buli
Legutóbbi közös élményünk a suli-buli, így hát elmesélem, hogy nekem milyen volt, hogyan folyt az előkészület, milyen bonyodalmak és mennyi élmény történt március 14-én, amikor is a Morrison’s 2-be mentünk VOLNA bulizni, de…
A szervezést két osztálytársam intézte. Rengeteg egyeztetés, e-mailezés és telefonálás után úgy tűnt minden simán fog lezajlani. Tévedtünk. Nagyot. Este fél 7-kor hívott az egyik szervező osztálytársam, hogy nem mehetünk a Morrison’s 2-be, mert technikai okok miatt nem tudják biztosítani a helyszínt, viszont azt mondták, hogy a Morrison’ Operába tudják megoldani az egész bulit. Szolidan, szinte halkan jegyezném meg, hogy a buli este 7-kor kezdődött volna. Ebben az volt a rossz, hogy mi ezerrel azt reklámoztuk a suliban, hogy a Morrison’s 2-ben lesz a buli.. nem sok mindenkire számíthattunk, mivel nekik nem tudtunk szólni.
Nem tudtuk, hogy mi vár ránk… A osztályból a barátnőmmel készülődtünk együtt, nálunk. Amikor megkaptuk az infót, hogy valami gubanc van, még el sem indultunk, sőt még útra készen sem álltunk. Ez volt ugye negyed-, fél 7 felé. Szóval, megpróbáltunk max 10 perc alatt elkészülni, de csak úgy női tempóban 10 perc… A lényeg kábé, hogy fél órát késtünk, de nem volt belőle probléma.
Amikor odaértünk örömmel konstatáltuk, hogy vagyunk már elegen a (relatív) korai időpont ellenére. Kaptunk karszalagot, amit az osztálytársunk adott (mivel ez volt a feladata…az este folyamán cserélgetés is volt…) amivel 9 után kedvezményt tudtunk igénybe venni. A kabát letét után megkerestük a társainkat, akik két asztalnál ültek. Majd visszasétáltunk a pulthoz, hogy vegyünk valami finom koktélt.
Miután megittuk a koktéljainkat és kidumcsiztuk magunkat, mentünk táncolni.
Eléggé meleg, fülledt idő volt, ráadásul még cigifüst is, amit szinte vágni lehetett volna.
Közben hívott a barátnőm, aki szintén idejár, hogy meggondolta magát és mégis eljönne. Megbeszéltük, hogy kimegyek elé, hogy tudja, hogy hova kell jönnie…még ki sem mentem az ajtón, de máris szembesültem a ténnyel, hogy kígyózik a sor a bejáratnál…
Miután leraktam a telefont, azon gondolkodva, hogy mit tegyek most (visszamenjek, ne menjek), kijött Puskás Peti (az este „sztárvendége”). Hirtelen meggondolatlanul utána szóltam…nem reménykedtem abban, hogy visszafordul, és nagyon közvetlenül beszél velem-hozzám…kellemes meglepetés volt számomra a viselkedése… Az érdekes az volt, hogy nem nagyon éreztem magam megilletődve, nyílván tőle is függött az, hogy így éreztem. Mindenekelőtt, teljesen pozitív élmény volt találkozni vele.
Aztán végül is úgy döntöttem, hogy visszamegyek. Az egyik osztálytársamat kértem meg, hogy jöjjön ki velem, mert késő este volt és nem nagyon szerettem volna kimenni egyedül. Kábé 20 percet vártunk a barátnőmre, amíg odaért majdnem szétfagytunk. Végre megérkeztek…azt hittük simán visszajutunk- mondván szervezők vagyunk- mire a bejáratnál lévő biztonsági őr közli, hogy nem lehet bemenni… csak reménykedni tudtunk, hogy nem kell kivárnunk a kígyózó sor végét, mert előbb hajnalodott volna ránk, minthogy bejussunk… Lényeg, hogy kis susmus után visszaengedtek, szerencsére. Ekkorra már annyian voltak, hogy szinte egy tűt nem lehetett volna leejteni. A pláne, hogy azt sem tudtam, hogy a többiek (akikkel táncoltam) ott maradtak-e vagy már elmentek máshova. Szóval egy csöppet para volt, hogy „elvesztettem” őket. Aztán hallottam hírét annak is, hogy engem kerestek égre-földre, azután persze sikeresen megtaláltuk egymást. Még egy finom koktél után (amire 20-30 percet vártunk) visszamentem táncolni a barátnőimmel. Rengeteg kép készült a bulin, rosszul sikerültek, kompromittálóak- ami csak egy bulihoz méltó.
Ahhoz képest, hogy nem számítottunk senkire a suliból, azért jöttek „szép” számmal, ami a sikerességünket jelezte. Ennek személy szerint örülök.
Azt hiszem, rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak.
