HTML

Betiszk-suliblog

Egy suli élete.A Belvárosi TISZK kereskedelmi, gazdasági, ügyviteli szakmákat tanuló diákok élményei-irományai.

Friss topikok

Címkék

Sulinap Cs. D.

2012.04.20. 11:00 Betiszk

                                                       Sulinap

 

Csütörtökön volt a BETISZK sulinap/diáknap. Ez egy hagyomány az iskolában, amikor két napon keresztül a tanárok és a diákok többféle program közül válogatva kiengedhetik a gőzt még a vizsgák előtt. Az idei diáknapon a mi osztályunk szervezte a játékokat. Nekünk kellett az egészet megtervezni, kivitelezni.

Izgalmas feladat volt számomra, amikor az egész osztályt kisebb-nagyobb csoportokban a feladatok megoldására buzdítottam. A lényeg az volt, hogy mindenkinek olyan munkát adjunk, amiben jó, és amit kedvel is. Ez sikerült. Mindenki szorgalmasan részt vett a tervezésben, ennek is köszönhettük későbbi sikerünket.

 

Programok, amiket szerveztünk:

Karaoke

Beugró

Képkirakó

Szókirakó

Activity

Számháború

 

Csütörtök reggel bejöttünk a suliba. Az első teendőnk, hogy az üres falakat kitöltsük plakátokkal, irányító jelekkel azért, hogy mindenki el tudjon jutni az általa választott progira. Első szintet sikeresen teljesítettük.

Ezután különböző stratégiákkal csalogattuk a mi termeink felé az embereket:

 

A Karaoke terem ajtaját kinyitottuk, hogy mindenki hallja, mi folyik a 2.13-ban. Jöttek is az emberek szép számmal.
Először sokan tartottak az énekléstől, de mivel már nem bírták elviselni az én rekedtes, brummogó énekhangomat, volt jelentkező, aki megmutatta, hogy is kell ezt csinálni.

Végül az egészből 1 nagy, közös éneklés kerekedett ki, a mikrofonnal már senki sem foglalkozott. Jó volt látni, hogy a közös énekre egyre több ember jött be a terembe, és énekelt velünk.

A nap végén mindenkinek, aki végigénekelte a napot, csokit adtunk, ezzel elismerve munkájukat. (Sajnos az angoltanár nem várta meg a nap végét, pedig jó hangulatot teremtett a dalaival)

 

A Karaokein kívül minden program 1 nagy teremben volt. A terem felé vezető utat nyíllal jelöltük meg.

Az első és legsikeresebb játékunk ebben a teremben a Beugró volt, természetesen a legjobbaknak csokiért. J Itt kerültünk szembe azzal a ténnyel, hogy a BETISZK-es diákok igen sokoldalúak. Remek színdrámákat, komédiákat, és néha már tragikomédiákat is előadtak… dőltünk a nevetéstől.

Akinek kiszáradt a szája a sok Beugrós beszédtől, vagy elfáradt az arca a nagy nevetésekben, Kirakózott.

A könnyű csoki szerzésre pályázók a Képkirakót választották, ezzel többnyire 5 perc „munkáért” szereztek egy tábla „Lila” csokit.

A bátrabbak belevágtak a Szókirakóba, ahol több száz betű közül kellett kirakni minél több értelmes szót különböző kategóriákban, mint Iskola, Szabadidő, Összetett szó, ismert Angol szavak. Ezzel már meg kellett küzdeni a csokiért, de akik végigcsinálták, kaptak még egyet.

            A Beugró és a Kirakós játékok alatt úgy elrepült az idő, hogy hiába szerettük volna, már nem jutott idő az Activityre. Mivel azonban csoki még volt félretéve erre a játékra is, ezeket testvériesen elosztottuk, és így még a szervező brigád, azaz mi is részesültünk 1-1 tábla csokiban.

 

Egész napos program lett volna a számháború, amit nagyon szerettem volna, hogyha összejön, de esős idő lévén ezt nem sikerült megvalósítani…

Viszont még van idő! Váháhá!!!! Lesz BETISZK SZÁMHÁBORÚ még idén, és hagyományt teremtünk! :D (ha jövőre Te is ide jössz, követeld a számháborút, mert nagyon nagy buli!)

 

Jót tett ez a nap az egész iskolának. Még jobban megerősödött a közösség, és a lazításnak köszönhetően frissen és üdén tudunk koncentrálni a tanulásra, a suli hátralevő részében.

 

 

Azonban a hét nem Csütörtökkel, hanem Péntekkel zárul le egy iskola életében. Ebből következik, hogy a diáknap, azaz a sok csokit rövid idő alatt nap után a Lila tehéntől megnehezült emberek Pénteken a BETISZK SPORTNAPra ébredtek…

 

(folytatjuk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://betiszk.blog.hu/api/trackback/id/tr64462677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.